Köszöntjük Önt kiadónk honlapján!
Valamennyi könyvünk középpontjában a gyermek áll.
Gyermekneveléssel foglalkozó könyveink közül a legnépszerűbb: Deákné B. Katalin: Anya, taníts engem! című könyve.
Vizsgálatok sorozata bizonyította már, hogy azok a gyermekek sikeresebbek, akik születésüktől kiemelt szülői figyelemben, többsíkú foglalkoztatásban részesülnek.
Könyveink azt a nevelési szemléletet hangsúlyozzák, mely előtérbe helyezi a szülő szerepét és felelősségét a gyermeknevelésben.
Deákné B. Katalin íróként, kiadóvezetőként, főszerkesztőként elsődleges feladatának tekinti, hogy a szülői hivatást segítő könyveket bocsásson a szülők rendelkezésére. A Tudatos Szülő program jogtulajdonosaként egy olyan nevelési szemlélet népszerűsítésén munkálkodik, mely visszavezeti a szülőket az igazi értékrendhez, melyben a gyermeknevelés szegmensei közé a képességfejlesztés, a helyes viselkedés, az erkölcsi normák ismerete és átadása is beletartozik.
A kiskamaszok, kamaszok olvasási igényét próbálják felkelteni Tini olvasóinknak szóló könyveink. A sokféle, érdekesebbnél érdekesebb történet garantáltan jó szórakozást nyújt fiatal olvasóinknak.
Bízunk benne, hogy könyveinket szülők és gyerekek egyaránt elégedetten forgatják.
Üdvözli Önt KIADÓNK minden munkatársa.


